Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Regény

A boszorkánymedál

A boszorkánymedál

Kecskesajt robbanócukorkával

8. fejezet

2018. január 12. - schriftstellerin

Álmatlan éjjel
félelem a takaróm,
párnámon lidérc.

Szombat reggel a fürdőszoba tükrébe nézve Dóri  megállapította, hogy bár este borkóstoló, elég kevéssé való emberek közé az ábrázata. Az elmúlt néhány napban nem javult a helyzet az alvás terén, bár már azt is eredménynek tekintette, hogy a rémálmokból, ha nem is szűntek meg, kevesebb volt, helyettük azonban beköszöntött az álmatlanság. Pár órákat sikerült csak pihennie, azt sem összefüggően, ráadásul állandó fejfájással küzdött. Ez pedig nyomot hagyott az arcán. A medállal kapcsolatban semmi nem történt a hét eleje óta. Nem ismétlődött meg egyszer sem a biciklis vagy a tanácsos asszony „balesete”. A lány ettől meg is feledkezhetett volna a relikviáról, csak az éjszakái ne lettek volna ilyen rémesek. Nem tudott nem arra gondolni, hogy a medál az oka a zaklatottságának. Fogta hát, és a bársonytokkal együtt berakta az előszobai beépített szekrény legmélyére, a lakás lehető legtávolabbi pontjára az ágyától. A rémálmok és az álmatlanság azonban maradtak. Aztán az is megfordult a fejében, hogy öngerjesztő módon ő hajszolja bele magát valamiféle pszichózisba, minden egyes, kicsit is fura eseményt felnagyítva, természetfeletti magyarázatot sejtve mögöttük. De azt is látta, hogy ha ez így van, akkor ördögi körbe került, amiből saját erejéből képtelen kitörni. Menjen pszichológushoz? Erre nem érezte készen magát. Mindenképpen kellenek új impulzusok az életébe, hogy más kösse le a figyelmét.

Tovább

Egy okkult bálvány neve és a kígyó héberül

7. fejezet

Hogy miért épp az usztrászana közben villant be ismét a csuklyás idegen képe, arról fogalma sem volt Dórinak. Talán a pózban kitárulkozó ágyék miatt? Különös, milyen érzéseket kelt a jóga, csodálkozott a lány.  Vagy a kiéhezettség teszi? A csuklyás idegen nappal inkább bizsergető emlékeket idézett, kevésbé volt ijesztő, mint álmaiban. Igen, határozottan kiéhezett vagyok, gondolta Dóri. Hetek óta semmi szex, ez megviseli az embert, és a terem intim hangulatában, a tompított fények között igazán könnyű másra sem gondolni, mint a szexre.

Persze az öltözőben látott sok pucérság sem segít, még akkor sem, ha nem vagyok leszbi. Kicsit nevetett magán, hogy ezt milyen kategorikusan ki tudja jelenteni, pedig az egyetlen „olyan” afférja épp itt kezdődött, ebben a stúdióban. Egy pillantással indult, amit a másik lány vetett a mellére az öltözőben, aztán a cinkos vigyorral folytatódott, amivel Dóri szemébe nézett. Pedig ilyen helyen, kényelmetlen közelségben egymáshoz, mindenki kínosan ügyel, hogy ne is nézzen a másikra. Elég egyértelmű volt hát, hogy nem véletlenről van szó. Titokban azért neki is feltűnt Gréta korábban, a kerek mellével és a még annál is kerekebb popsijával, sima combjával. Aztán egy hét hét múlva ő már épp végzett, amikor Dóri befutott. A zuhanyzóból jött, és az ajtóban lecsúszott róla a törölköző. Önkéntelenül az ágyékára tévedt Dóri tekintete, a világosbarna, szépen formázott szőrre a zárt nagyajkak fölött.

Tovább

A szertartás

6. fejezet

Andi a mosdóban talált rá, a falnál állt, homlokát a hideg csempéhez támasztva.

- Mi történt? Valamiről lemaradtam?

Dóri hallgatott.

- Vagy valamit nem értek? Miért rohantál el?

A lány csak a fejét rázta. Andi megfogta a karját és maga felé fordította. A hamuszürke arctól visszahőkölt egy pillanatra.

- Gyere már innen, hát már csak nem a vécében fogunk beszélgetni. Még kéne 2 szál cigi, és tisztára a gimiben érezném magam – mondta cinkos kacsintással.

Dóri azonban nem hagyta felvidítani magát. Gépiesen ment barátnőjével, vissza a nagyköveti titkárságra. Ormhildurnak nyoma sem volt.

- A HVP visszament a szobájába. Szent meggyőződése, hogy macskaszőrrel van tele az iroda, és attól fuldoklott. Közölte, hogy majd beszél a takarítókkal és extra gondos porszívózást kér ezen a fertályon – Andi hangja elcsuklott a nevetéstől. Dóri továbbra is üres tekintettel nézett maga elé.

- Mondj már valamit, az ég szerelmére! Mi történt veled?

Tovább

A majdnem meghaltak

5. fejezet

Dóri hétvégéjének maradékát beárnyékolta a boszorkányos élménye. Dühös volt Lysandrára, de legfőképpen magára. Hogy is mehetett el egy ilyen teremtéshez? Mégis mit várt? Hogy valami értelmes sül ki ebből az egészből? Utólag jutott eszébe, hogy a medálon látható jelekről nem kérdezte meg végül Lysandrát. Teljesen elvitte a beszélgetést a medálban szunnyadó esetleges erővel való ijesztgetés. Azután már nem volt sok kedve tovább maradni és faggatózni... Hülye boszorka! Az is csak később merült fel benne, hogy egyáltalán honnan tudta Lysandra, hogyan néz ki a szegedi boszorkányok medálja. Lépcsőházi gondolat, persze, de ott mintha elhagyta volna a máskor annyira éles esze, pont csak azokat a dolgokat nem kérdezte meg, amelyek igazán érdekelték. A boszorkányok medáljáról ő maga semmi konkrétumot nem talált a netes keresés során, de még utalást sem arra, hogy valahol lenne róluk leírás. Lysandra honnan szerezte az információit? És mit csinált a másik szobában, amikor magára hagyta? Onnan visszajőve mondta, hogy a medál olyan, mint a legendában lefestett talizmánok. Beszélt valakivel? Vagy utánanézett egy titkos boszorkányenciklopédiában? A lány megrázta a fejét, sosem fogja megtudni, mert ezért ugyan nem keresi fel újra Lysandrát!

Dóri takarításba ölte rosszkedvét, azt remélve, hogy a monoton munka elvonja a figyelmét a medálról. Sose gondolta volna, hogy a kád kisikálása terápiás hatású lehet, de kifejezetten jót tett neki a fizikai lefáradás.  Lindust sem hívta fel, úgy érezte, csak felkavarná magában a kellemetlen érzéseket, ha újra elmesélné a találkozást a boszorkánnyal. Ráér ezzel a következő héten, amikor már lehiggadt kicsit. A medált visszatette az ágya mellé a dobozba, és nem is akart foglalkozni vele egyelőre.

Tovább

Rémálmok

4. fejezet

Dóri átvette a bal kezébe a villamos kapaszkodóját, és fehér lennadrágjába törölte izzadt jobb tenyerét. A gyomrát idegesség szorította össze, feje fájt a kialvatlanságtól. Az elmúlt két éjszakája szörnyű volt. A hőségtől nem bírt aludni, egész éjjel forgolódott, kitakarózott, aztán be, de sehogy sem volt jó. A ventilátor csak kavarta és kavarta a meleg levegőt, enyhülést nem hozott. Fél-egy órákra sikerült álomba ájulnia, de ez szó szerint csak álom volt, a kipihentség érzése nélkül. Amint elaludt, azonnal képek kezdtek peregni csukott szemhéja mögött, és szívdobogva riadt fel minden alkalommal valami rémség elől menekülve az éber tudatállapotba, remélve, hogy ott biztonságot talál. A lidércnyomás újra és újra megismétlődött.  A legvadabb képek kavarogtak a fejében, hol összefüggéstelenül, hol valamiféle történetté összeállva. Börtönben ült, a falhoz láncolva, ócska rongyokban. A cella ajtajának kis kémlelőnyílásán időnként egy lángoló szemű szörny nézett be, és kísérteties hangon azt ismételgette, hogy „a gyerek, a gyerek”. Aztán már alabárdos őrök között, megkötözött kézzel lépdelt egy folyosón egy bezárt fekete ajtó felé, ami mögött – tudta, érezte –, valami borzalom várja. Az arcába égett pernyét hordott a szél, és még álmában is csodálkozva konstatálta, hogy ez lehetetlen, hiszen nem a szabadban van. Az ajtó feltárult, és egy fekete köpenyes férfi állt mögötte, aki komoly arccal intett neki, hogy lépjen be.

Tovább

Egy boszorkány neve

3. fejezet

Linda délután a laptopba merülve találta Dórit, amikor hazaért a munkából. Ledobta a táskáját, csókot nyomott nagyanyja arcára, aztán egy pohár limonádéval lehuppant  barátnője mellé a kanapéra, és belekukkantott a képernyőbe.

- Boszorkány? Amulettek? Mi a jó istent nézegetsz te a neten? – röhögött fel Linda hitetlenkedve, amikor elolvasta a kereső első néhány találatát. – Míg mások véres verejtékkel robotolnak, te ilyesmivel szórakoztatod magad?

Tovább

A nagyi meséje boszorkányokról

2. fejezet

Dóri kifulladva esett be a házba, remegő lábakkal rogyott le a konyhaasztal melletti egyik székre. Mélyeket lélegezve próbálta nyugtatni magát. Az ismerős, hétköznapi környezetben valószínűtlennek tetszett, hogy az imént még veszélyben érezte magát. Hiszen csak pár száz méterre volt Lindáék házától! A forróságtól és a rémülettől folyt róla a víz, és egyszerre arra eszmélt, hogy a könnyei is patakzanak az arcán. Az elmúlt hetek minden feszültsége oldódott bele a sírásba. Egyedül vagyok, magányos vagyok, és most még meg is fogok bolondulni – gondolta keserűen. Egyszerűen képtelen volt az agya feldolgozni az imént történteket. Mik voltak azok a nem evilági, démoni hangok? És azok a fura jelenések? És a kezdődő vihar, ami aztán nyom nélkül felszívódott? Lehet, hogy csak képzelte az egészet? Mi volt ez az egész? Gondolatai körbe-körbe nyargalásztak, nem lelték a kiutat a sötétségből.

Tovább

Mit ásott ki a kutya?

1. fejezet

Szeged, napjainkban

A kertkapu kicsit nehezen záródik, mondta Linda, mielőtt elment otthonról. Dóri most mégis kicsit kétségbeesetten állt ott, kezében a pórázzal, aminek a végén Ischler már türelmetlenül ugrándozott. Bárhogy rángatta a lány a kilincset, nem talált olyan helyzetet, ahol a kulcs elfordult volna a zárban.

– Most mit csináljak? Mondd meg! – nézett a labradorra, aki a farkát csóválva nézett vissza rá.  -Persze rendszerint nem neked kell bezárnod a kaput, mi?

Dóri szétnézett az utcán. Sehol senki, aki segíthetne neki. Viszont azt sem látja senki, ha nyitva marad a zár. Talán megkockáztathat fél órát, amíg a kutyával sétálnak egyet az ártéren. Feltéve, ha Ischler jól viselkedik, és nem szökik meg tőle, mint előző nyáron, bár akkor még bolondos, növendék kutya volt.

Amíg fel nem értek a töltésre, nem engedet el Ischlert, valahogy jobban érezte magát, ha közvetlenül maga mellett tudhatta a kutyát az oda vezető úton. Nem mintha a labrador különösebb védelmet jelentett volna a jórészt néptelen és elhagyatottnak tűnő, telegraffitizett épületekkel pettyezett területen, amin át kellett menni, ha az ártérre akartak jutni.

A síneknél gondosan meg kellett állni, sem sorompó, sem fényjelzés nem védte az áthaladókat. Máglya sor. Miféle utcanév már ez? – suhant át a lány agyán. Sőt, ez nem is utca, a Walking Dead bármelyik részét le lehetne itt forgatni, olyan lepusztult és kísérteties a környék. Gyorsan szedte a lábát, hogy túljusson rajta, az erdő hívogatóan zöldellt a gát túloldalán, mintha ott a biztonság várná.

 

Tovább

A történet előzménye egy messzi, messzi évszázadban...

Szeged városa, 1729. Böjtmás havának 8. napja

 

Sára az utcáról behallatszó kiabálásra eszmélt. Ájulásszerű, álomtalan álmában nem érezte, hogy fázik, most azonban dideregve húzta össze mellén vékony kendőjét. Ujjai nem akartak engedelmeskedni, a törések persze meggyógyultak már, de nem jó helyen forrtak össze a csontok, girbe-gurbán, nehéz volt velük fogni. No hiszen, orvosdoktorok nem járnak a tömlöcökbe, főleg nem halálra ítélt boszorkányokhoz!  És hideg volt, kegyetlen hideg, ruhának nem nevezhető rongyai alig adtak valami melegséget, meggyötört végtagjait szinte nem is érezte.

– Eltakarodsz innét azzal az ördög fattyával együtt! – üvöltötte egy mély férfihang a szekerek kerekének nyikorgását túlharsogva.  – Hát csak nem bírja ki a sátánfajzat, ide hordatja a porontyát is folyvást, hogy nincs az istenfélő embereknek nyugodalma! Tán téged is a boszorkány mellé kéne vetni a …

Tovább
süti beállítások módosítása