Szeged városa, 1729. Böjtmás havának 8. napja

Sára az utcáról behallatszó kiabálásra eszmélt. Ájulásszerű, álomtalan álmában nem érezte, hogy fázik, most azonban dideregve húzta össze mellén vékony kendőjét. Ujjai nem akartak engedelmeskedni, a törések persze meggyógyultak már, de nem jó helyen forrtak össze a csontok, girbe-gurbán, nehéz volt velük fogni. No hiszen, orvosdoktorok nem járnak a tömlöcökbe, főleg nem halálra ítélt boszorkányokhoz!  És hideg volt, kegyetlen hideg, ruhának nem nevezhető rongyai alig adtak valami melegséget, meggyötört végtagjait szinte nem is érezte.

– Eltakarodsz innét azzal az ördög fattyával együtt! – üvöltötte egy mély férfihang a szekerek kerekének nyikorgását túlharsogva.  – Hát csak nem bírja ki a sátánfajzat, ide hordatja a porontyát is folyvást, hogy nincs az istenfélő embereknek nyugodalma! Tán téged is a boszorkány mellé kéne vetni a …